Őrületes vacsora Budapesten

Vacsora, csapatépítés, városnézés, és egy felejthetetlen élmény! Nem kell más, mint egy csapat éhes kolléga, videó kamerák, és egy útvonal az éttermek között!


A résztvevők csapatokban dolgoznak egymással és egymás ellen. Minden csapat kap videókamerát, amellyel rögzítheti a feladatokat és állomásokat! És hogy milyen állomásokat? Ez később derül ki!
Minden csapat telefonon kapja meg az instrukciókat. Az út során egy-egy állomás egy-egy étterem, ahol mindig a következő fogást tálalják a résztvevőknek!
Kihívás lesz az étteremig eljutni, a fogások pedig mindig meglepetésként érik majd a csapatokat!
A desszertet már közösen fogyasztják el, ahol megoszthatják őrült útjukat! A felvételekből emlékezetes és hangulatos film készül, amelyet a csapat minden tagja megkaphat!

Részletekért keresse kollégáinkat!

Ínyencségek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon…a vendég: John Malkovich



Az idei év egyik meglepő műsora a „Pokoli vígjáték - Egy sorozatgyilkos vallomásai”, John Malkovich főszereplésével. A darab angolul, magyar feliratozással kerül bemutatásra március 17-én két időpontban, a Vígszínházban.



A darabot 16:00-kor és 20:00-kor is megtekintheti a közönség, amelynek sikerére nem csak John Malkovich játéka, hanem énekhangja is biztosíték lehet:
Egyszerre felkavaró és felháborító, hatásos és rendkívül zavarba ejtő, amikor egy sorozatgyilkosról kiderül, hogy választékos ízlésű, kimagasló intelligenciájú „kultúrember”, aki hibátlan érveléssel, nagy meggyőző erővel „hitelesíti” pokoli gaztetteit. Egy ilyen figura a filmvásznon vagy a színpadon a legnagyobb színészi ziccereket kínálja fel, s ha ezek a ziccerek egy olyan formátumú színészt találnak meg, mint amilyen John Malkovich, az élmény garantáltan elsöprő.


Részletekért keresse kollégáinkat!

Rendezvények új dimenziója


Mi lehet ez? Sátor, dekoráció, technikai elem?
Véd az eső, vagy a nap ellen, mesterséges égboltot képez, vagy eltakarja egy kiállítási csarnok tetejét dekorációként…



Ez az új ernyőrendszer szinte minden típusú (privát, állami, kereskedelmi) rendezvényt és eseményt „lefed”, minden értelemben! Fedési területe 177 nm-től akár 1.018 nm-ig terjed!
Alkalmas eszköz marketing célokra, de véd tűző napsütés és az eső ellen is. Oldalfalakkal ugyan nem rendelkezik, mégis légies megjelenésű. Hatalmas felületére akár vetíthetünk is, így biztosítva egy hatalmas élményt közönségünknek. Mindennek már csak a fantáziánk szabhat határt!


Részletekért keresse kollégáinkat!

Farsang idény: az első James Bond film 50. évfordulója


Újra itt az Farsang idény! Lehet hagyományos álarcos bál, de miért ne használná ki a James Bond filmek 50. évfordulóját!


Ugyan gyönyörű egy igazi álarcos bál, korhű ruhákban, de valószínűleg nagyobb sikert arat egy 007-es koncepció, amelyben a nyomozás, a beépített emberek, a lézerlövészet, és autózás kapják a főszerepet. Természetesen az elmaradhatatlan Aston Martinnal és csinos James Bond lányokkal fűszerezve. Ugye jöhet a vodka martini? Persze felrázva, nem keverve.


Részletekért keresse kollégáinkat!

UnConference, avagy „nem-konferencia”?



Mint egy konferencia, csak jobb! Ha már unja, hogy egy vásznat bámuljanak az ügyfelek, vagy a kollégák, próbálja meg másképp…



Az UnConference tulajdonképpen a megbeszélések gyökereihez tér vissza, kihasználva a mai technika vívmányait. Legyen szó akár kötetlenebb beszélgetésről, több kerekasztalos beszélgetés is létrehozható, vagy hozzon létre - úgynevezett - blog asztalokat, ragasszon kis post-iteket. Vagy bízzon mindent a vendégeire, és használja az OpenSpace technikát, ahol a témákat és a módszereket is a meghívottak alakítják ki.

Főbb ismérvei, amit érdemes megosztani a részvevőkkel:
1) Bárki, aki részt vesz az a megfelelő ember
2) Bármi történik, annak kellett történnie
3) Bármikor kezdődik, az a legmegfelelőbb idő
4) Bármikor is van vége, akkor van vége


Részletekért keresse kollégáinkat!

BÚÉK 2012 - Sokat mondó dátumok és az Olimpia éve

2012 kedvez az egyértelmű koncepcióknak: február 29-én, a szökőév különleges, egyedi napja lehet a rendezvénynek, ráadásul idén a londoni Olimpia és a Foci EB körül forog majd mindenki gondolata…


Idén háromszor is szerencséssé tehetjük péntek 13-át (január, április, július), és megszöktethetjük vendégeinket február 29-én. A rendezvények témaválasztásánál gyakran a mondanivaló mellett, egy beszédes, emlékezetes dátum is vonzóvá teheti az eseményt!
A különleges dátumok mellett egy olyan nemzetközi sportesemény is adhat ihletet a rendezvényekhez, amiről az egész világ beszél. Július 27-étől mindenki Londonra figyel majd. A 30-as éveibe lépő Olimpia megnyitó ceremóniáját Danny Boyle és csapata valósítja meg, beleépítve Anglia és London kultúráját.

Részletekért keresse kollégáinkat!

Budapesti Tavaszi Fesztivál – Wiener Sängerknaben

Hagyomány és újdonság? Aranyos fiúk, vagy fegyelmezett profik? Március 24-én kiderül, hogy hangzik Kodály „Túrót eszik a cigány” kezdetű kórusa „bécsies” akcentussal.


A világ leghíresebb és legrégebb óta fennálló fiúkórusát 1489-ben alapították, hogy I. Miksa német-római császár kápolnájának zenei szolgálatát ellássa. A szigorú szabályairól, kemény munkarendjéről és matrózruhaszerű egyenruhájáról ismert kórus, egyedi hangzásának köszönhetően már-már „világmárkává” nőtte ki magát, csoportjuk rendületlenül járja a világot.
Klasszikus műsoruk mellett, a fesztiválon Duna-menti népek dalait is megszólaltatják, de a fiúk otthonosan mozognak a pop világában is. Meghökkentő és egyedi műsora lehet bármely rendezvénynek, ahogy megszólal egy Abba „mű” a fiatal csengő hangú kóristák szájából!


Részletekért keresse kollégáinkat!

Lézer graffiti – Büntetlen firkálás

Projektor, laptop, lézer pointer és egy egyszerű szoftver… Interaktív, látványos és emlékezetes!


Spanyolországból indult hódító útjára az ötlet, amely működhet egyszerű szórakoztató programként a „kezdőknek”, - a vendégek, járókelők maguk rajzolják a falra az üzeneteket-, de profi graffitisek keze alatt, komoly üzenetek és látványos képek is születhetnek egy-egy sima betonfalon.




Részletekért keresse kollégáinkat!

téli rendezvénykollekció: „Pecha Kucha Night” – konferencia másképp

Év eleji összefoglalók, tervek, oktatás… Lépjen ki a konferenciák hagyományos kereteiből! A képlet egyszerű: 20x20, azaz 20 mp, 20 kép! Az eredmény magáért beszél: több érdeklődő a konferencián, ahonnan egy maradandó élménnyel távoznak.


A pecha kucha jelentése japánul ’locsog-fecseg’, ami nem meglepően a munkáról való beszélgetést takarja. A Pecha Kucha Night ötlete 2003-ban, Tokióban született meg, egyetlen egyszerű szabálya a 20x20, vagyis minden előadó 20 képet vetít, egyenként 20-20 másodpercig. A rendelkezésre álló 6 perc 40 másodperc alatt, bárki bármiről beszélhet, ami aktuálisan foglalkoztatja. Az időkeret biztosítja, hogy lényegre törő, érdekes és pörgős előadások szülessenek. Az ötlet informális módon, franchise-szerűen terjed a világban, ma már több mint 360 városban tartanak ilyen estéket.


Részletekért keresse kollégáinkat!