Népszerű a terminálból nyílt rendezvényközpont

Egyre több foglalás érkezik a néhány hete újra nyitott 1. Terminál területére, amelyet szakmai partnerek bevonásával rendezvényközpontként üzemeltet tovább a Budapest Airport. A héten tartott nyílt napot követően sorra érkeznek a megkeresések, illetve a konkrét megrendelések is. Az érdeklődés nagysága érthető: közeleg az év vége, vagyis az az időszak, amikor hagyományosan a legtöbb vállalati rendezvényt tartják.
December végéig már biztosan több nagyszabású rendezvénynek, találkozónak ad helyet a reptéri rendezvényközponttá avanzsált reptéri terminál. Október 25-én a Terminal 1 Airport Event Center üzemeltetői nagyszabású nyílt napot tartott a rendezvény- és konferenciaszervező szakma számára. Az eseményen az 1. Terminál korábbi utasforgalmi tereit, helyiségeit (a tranzit váró kivételével) a legkülönfélébb igények szerint rendezték be, amelynek célja az volt, hogy bemutassák a szakmai közönség számára a terminál sokoldalú felhasználási lehetőségeit. A profi berendezésnek köszönhetően senki nem mondhatta volna meg, hogy valójában ez nem egy igazi rendezvény, csupán egy kiállítás: a legmagasabb szintű fény- és hangtechnika lett felsorakoztatva, a színpadról pedig szinte csak a fellépők hiányoztak.
A reptéri rendezvényközpont üzemeltetői az érkezési csarnokban közel négyszáz fős konferenciatermet alakítottak ki, míg az indulási oldalon egy bemutatótermet rendeztek be kényelmes kanapékkal. Ebbe a térbe még egy, a repülőtéri forgalmi előtereken dolgozó sárga-fekete kockás (ún. follow me) autót is kiállítottak. A központi csarnok lehetséges berendezésének egyik példájaként vacsoraasztalok álltak, valamint egy kisebb színpad is helyet kapott. A galériaszinten büféasztalos kávézók, valamint kényelmes pihenősarkok lettek kialakítva.
„Reméltük, hogy kedvező fogadtatása lesz az 1. Terminál újranyitásának, ez a nagyszámú érdeklődés azonban még minket is meglepett” – közölte Trencsén Andrea, a Budapest Airport légiközlekedési marketing és termékfejlesztési vezetője. Hozzátette: „a repülőtéri rendezvényközpont akár nyolcszáz fős találkozók számára is helyet adhat, ami érthetően felkelti a rendezvényszervezők figyelmét, hiszen Budapesten kevés ilyen lehetőség akad.”

Terminal 1 Airport Event Center a weben: www.terminal1.hu