Népszerű a terminálból nyílt rendezvényközpont

Egyre több foglalás érkezik a néhány hete újra nyitott 1. Terminál területére, amelyet szakmai partnerek bevonásával rendezvényközpontként üzemeltet tovább a Budapest Airport. A héten tartott nyílt napot követően sorra érkeznek a megkeresések, illetve a konkrét megrendelések is. Az érdeklődés nagysága érthető: közeleg az év vége, vagyis az az időszak, amikor hagyományosan a legtöbb vállalati rendezvényt tartják.
December végéig már biztosan több nagyszabású rendezvénynek, találkozónak ad helyet a reptéri rendezvényközponttá avanzsált reptéri terminál. Október 25-én a Terminal 1 Airport Event Center üzemeltetői nagyszabású nyílt napot tartott a rendezvény- és konferenciaszervező szakma számára. Az eseményen az 1. Terminál korábbi utasforgalmi tereit, helyiségeit (a tranzit váró kivételével) a legkülönfélébb igények szerint rendezték be, amelynek célja az volt, hogy bemutassák a szakmai közönség számára a terminál sokoldalú felhasználási lehetőségeit. A profi berendezésnek köszönhetően senki nem mondhatta volna meg, hogy valójában ez nem egy igazi rendezvény, csupán egy kiállítás: a legmagasabb szintű fény- és hangtechnika lett felsorakoztatva, a színpadról pedig szinte csak a fellépők hiányoztak.
A reptéri rendezvényközpont üzemeltetői az érkezési csarnokban közel négyszáz fős konferenciatermet alakítottak ki, míg az indulási oldalon egy bemutatótermet rendeztek be kényelmes kanapékkal. Ebbe a térbe még egy, a repülőtéri forgalmi előtereken dolgozó sárga-fekete kockás (ún. follow me) autót is kiállítottak. A központi csarnok lehetséges berendezésének egyik példájaként vacsoraasztalok álltak, valamint egy kisebb színpad is helyet kapott. A galériaszinten büféasztalos kávézók, valamint kényelmes pihenősarkok lettek kialakítva.
„Reméltük, hogy kedvező fogadtatása lesz az 1. Terminál újranyitásának, ez a nagyszámú érdeklődés azonban még minket is meglepett” – közölte Trencsén Andrea, a Budapest Airport légiközlekedési marketing és termékfejlesztési vezetője. Hozzátette: „a repülőtéri rendezvényközpont akár nyolcszáz fős találkozók számára is helyet adhat, ami érthetően felkelti a rendezvényszervezők figyelmét, hiszen Budapesten kevés ilyen lehetőség akad.”

Terminal 1 Airport Event Center a weben: www.terminal1.hu

Tegyük együtt fényesebbé az ünnepet! - Országos E.ON Adventi Pályázat közösségek számára

Az E.ON Advent Pályázaton kisközösségek nyerhetnek energiatakarékos LED izzókkal díszített karácsonyfát és adventi csomagokat településüknek. A legkiemelkedőbb pályázatot beküldő közösség települését pedig külön fődíjjal, egy adventi programmal jutalmazza a vállalat.
A pályázaton helyi közösségek, baráti társaságok mutathatják be kreatív módon hogyan készülődnek a karácsonyra, mit jelent számukra a szeretet ünnepe. Mindezzel nem csak maguk, hanem városuk, lakóhelyük számára is fényesebbé tehetik az adventet.
Ismét eltelt egy év, közelednek a karácsonyi ünnepek, egyre fontosabbá válnak az együtt töltött percek. Az adventi készülődés, a karácsonyt megelőző hetek mindenki számára a szeretetteljes, örömteli várakozás időszakát jelentik. A kisebb közösségek - legyen szó akár baráti összefogásról, a településen működő táncegyesületről, népdalkörről, szülői közösségről, iskolai csapatokról, művészeti csoportról - kreativitásukat bevetve most különleges módon emelhetik lakóhelyük ünnepi fényét.

„A helyi közösségek kiemelkedően értékes, meghatározó szereplői a településeknek. Őket szeretnénk megszólítani és aktivizálni, hogy ezúttal a legaktívabb, legkreatívabb csoportok lakóhelyük számára nyerhessenek. Szeretnénk felhívni a figyelmet az ünnep különleges jellegére, elősegítve egyúttal a különböző társaságok egymásra találását, valamint hozzájárulni a települések közös ünnepléséhez.” - mondta el a pályázattal kapcsolatban Károlyi Zsuzsanna, az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs vezetője.
Az adventi készülődés időszaka minden közösségben más és más, ezért is lesznek várhatóan izgalmasak a pályázati anyagok, amelyeket fotó vagy videó formájában várnak. Fődíjként az E.ON a legjobb 24 pályázó közösség lakóhelyének forgalmas pontján egy-egy energiatakarékos LED izzókkal feldíszített, kb. 5 méteres karácsonyfát állít majd fel december elején. A nyertesek adventi készülődéséhez további ajándékcsomagokkal járul hozzá az E.ON, a legkiemelkedőbb pályázatot beküldő közösség települését pedig külön fődíjjal jutalmazzák. A pályázatokat november 5-től november 19-ig lehet benyújtani a www.eonadvent.hu oldalon keresztül, ahol további információk is elérhetőek. A beküldött pályázatokat három kategóriában, településméret alapján díjazzák. Az eredmények november 26-tól várhatóak.

Google Drive a rendezvények regisztrációjának szolgálatában

A rendezvények résztvevőinek regisztrálása sokszor igen sok adminisztrációs feladatot hárít a szervezőkre. Nagyobb résztvevői létszám esetén már nem kevés energiát kíván amíg a meghívottak listája táblázatba rendezett formát ölt, történjenek a regisztrációk akár e-mailben vagy regisztrációs űrlapon.

Erre a problémára ad megoldást a Digitalwave Google Drive Connect szolgáltatása, amely segítségével a résztvevői regisztrációk közvetlenül egy Google Drive táblázatba kerülve azonnal táblázatos formában válnak elérhetővé. A táblázat online elérhető és egyszerre többen és egyszerre is hozzáférhetnek, de természetesen csak azok a személyek akikkel meg van osztva.


Ez a gyakorlatban azt jelenti, mintha egy böngészőből elérhető Excel táblázatban történne a regisztrációk adminisztrációja, amelybe azonnal bekerülhetnek egy regisztrációs űrlapról az adatok vagy a regsztrációk egy kattintásra történő visszaigazolásai a meghívó e-mailekből. Így a szervezők amellett, hogy bárhonnan elérhetik a regisztráltak listáját egyben mindig a valós idejű adatokhoz férhetnek hozzá.

Természetesen a Google Drive táblázatai Excel formátumban is letölthetők egy kattintásra, de aki egyszer találkozik a Drive-val gyorsan hozzá fog szokni, mert a Google számos olyan kényelmi szolgáltatást is biztosít mely az Excelben nem elérhető. (Például a táblázat adatváltozásának esetén e-mail értesítőt küld, stb. stb.)

A szolgáltatás fejlesztője és üzemeltetője a Digitalwave Hungary, a Multeam 360° Csoport tagja. További információ kérése: hello@digitalwave.hu

Megnyílt az Atlantisz Rendezvénysziget

November elejétől új rendezvényközpont nyílt Zugló frekventált részén Atlantisz Rendezvénysziget néven.
Két szinten, egyedülálló belsőépítészeti megoldások lehetővé teszik, hogy dekoráció nélkül is egy varázslatos világban érezze magát az ember. Az épület kialakítása és elosztása lehetővé teszi, hogy kisebb rendezvények, sajtótájékoztatók mellett több száz fős partik is lebonyolíthatóak. A földszinten mintegy 1000 nm-en egy légterű, de kívánság szerint három részre osztható terület helyezkedik el.
Az emeleten található rendezvényterem kiválóan alkalmas sajtótájékoztatók, divatbemutatók, kisebb konferenciák, szemináriumok megtartására. A fenti terület a mintegy 350 nm-es, szekciótermekre osztható különterem, konferenciaterem.
A beépített színpad és fénytechnika, bármilyen műsor számára biztosítja a maximális élményt.
A helyszín teljesen felszerelt termelőkonyhával rendelkezik és igény esetén korlátozott létszámig catering ajánlatot tudunk tenni hideg-meleg állófogadásokra, koktélpartyra, szendvicspartira, konferencia bekészítésre.

Részletekért keresse kollégáinkat!

Séta Dévára ezévben is

„Sok apró lépésből egy hosszú út lesz, sok apró jótettből egy egész csoda. Kozma Zsolt 440 km-t tesz meg a gyermekekért.” Ez a mottója a Séta Dévára programnak, amelynek keretében Kozma Zsolt október 27-én indult el Budapestről és a tervek szerint november 8-án ér Dévára.

A cél, hogy felhívja a figyelmet az alapítványra, melyet Böjte Csaba alapított és több, mint 2 000 gyermek gondját viseli. Erdély szerte 67 házban, Magyarországon három házban nevelkednek, jutnak meleg ételhez, tanulnak és lesznek testileg és lelkileg egészséges felnőttek a rászoruló gyermekekből. A házak gazdálkodnak, gyümölcsöt, zöldséget termesztenek, állatokat tartanak. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány ezt a színt teszi a világhoz. A programot az idei évben három védnök is támogatja: a nagyszerű énekes Palya Bea, Dr. Bagdy Emőke a pozitív pszichológia neves alakja és Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész. "Körülbelül egy euróba kerül nálunk egy gyermek egy napja. Egy euróból meg lehet menteni egy gyermeket. Hát megéri, jó vásár, nem?" (Böjte Csaba)  Ezen gondolat mentén az út kilométereit támogathatja minden érdeklődő 1€/300 Ft-os „árfolyamon”. Mindenki maga dönt arról is, hogy hány kilométert fogad örökbe. Így lesz a Sétából adomány a rászoruló gyermekek számára. Az alapítvány külön alszámlát nyitott a Séta Dévára program számára: MKB Bank - 10300002-20145639-49020140 (Dévai Szent Ferenc Alapítvány)

 A Sétáról további hírek: www.setadevara.hu