A zártkörű rendezvények elé már nem gördül akadály!
A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ), a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MARESZ) és a Magyar Fesztivál Szövetség intenzív közös erőfeszítése meghozta gyümölcsét, ugyanis a múlt hét kedden kiadott, legújabb, azaz a 71. idei Magyar Közlönyben megjelent a módosítás a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló – 23/2011. (III. 8.) – kormányrendelet.
A keddhez képest nyolc nap múlva hatályba lépő szöveg fő módosítása, hogy a rendelet hatálya alá eső, vagyis zenés táncos rendezvénynek csak azok az események számítanak, amelyek nyilvánosak, nem zártkörűek, és a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni.
További módosítás, hogy a zenés-táncos eseménye szervezéséhez nem szükséges a környezetvédelmi, természetvédelmi hatóságtól engedélyt kérni, valamint nem szükséges időjárás előrejelzést benyújtani, továbbá a szakképzettségre vonatkozó, a szakmabeliek szerint igen életszerűtlen megkötéseket is hatályon kívül helyezték. (forrás: kreativ.hu)